EAZA - European Association of Zoos and Aquaria

A hazai állatkerteket járva többször belefuthat az ember ebbe a négy szóba. Persze csak aki figyelmesen elolvassa az állatkert munkájáról kihelyezett ismeretterjesztő táblákat. Az EAZA, angol nevén European Association of Zoos and Aquaria, magyarul az Európai Állatkertek és Akváriumok névre hallgató szervezet, a tagság valamennyi állatkert és akvárium számára nyitott, már amennyiben eleget tesznek a magas szintű követelményeknek. Ma 41 ország 345 intézménye tagja a szervezetnek.

Az EAZA egyik fő feladata a veszélyeztetett állatfajok megmentésére irányuló programok segítése, tehát tudományosan jól megalapozott tenyésztési programok koordinálása, segítése. Ilyen például az EEP (European Endangered species Programme - Európai Veszélyeztetett fajok Programja). A szervezethez csatlakozott állatkertek és akváriumok másik fontos feladata az oktatás: minden intézménynek gondoskodnia kell oktatási programokról.

A szervezet úgynevezett kampányokon keresztül próbálja felhívni a figyelmet az élővilág veszélyeztetettségére. Az első ilyen kampány 2000-ben indult azzal a céllal, hogy visszaszorítja a bozóthús (tehát majmok) vadászatát. Jelenleg három kampány fut: egy a kétéltűek nagymértékű pusztulására hivatott felhívni a figyelmet, egy az emberszabású majmok kétségbeejtő helyzetére, egy pedig az európai ragadozók megőrzését célozza.

Forrás:
EAZA

Év végi körkép

Zoológiai szempontból eredményes évet tudhat maga mögött hazánk: kis elefánt, oroszlánkölykök és hangyászsün Budapesten, kis hangyász Szegeden, kígyászdaru fiókák, jávorantilop borjú és tigriskölyök Győrben, petymegek Kecskeméten, fehérajkú tamarin és tatuikrek Miskolcon, fekete lóantilop borjú, perzsa párduc kölyök és hosszúorrú csikóhal bébik Nyíregyházán... és persze még lehetne folytatni az állatkölykök és újonnan bemutatott állatfajok sorát. Álljon itt egy kis válogatás belőlük!