Kis zsiráf a Fővárosi Állatkertben

Május 18-án zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A 170 centiméteres "apróság" nemét egyelőre nem tudni, de nemsokára már a látogatók is megnézhetik a kis zsiráfot.

Az állatkertben is lakó Rotschild-zsiráfok veszélyeztetett állatok: természetes élőhelyükön (Uganda, Kenya és Dél-Szudán szavannáin) már csak körülbelül 700, állatkertekben pedig mintegy 450 példány él. Budapesten rendszeresen szaporodnak a zsiráfok: a kis jövevény a huszonnyolcadik zsiráfborjú a fővárosban.

Forrás:
a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapja

Rovarfogó növények

Ez a bejegyzés három okból fog most a növényekről szólni:
1. mert eddig még csak egy növényes bejegyzés volt, a nyíregyházi denevérvirágról
2. mert érdekesek
3. nem utolsó sorban azért, mert csütörtökön vizsgázom növényrendszertanból, és van négy rovarfogó növényes tételünk

enyves szegfű
szagos golgotavirág
Először is: miért dönt úgy egy növény, hogy a fotoszintézis mellett húsevésbe kezd? Általában azért, mert a talaj, amin nő, valamilyen tápanyagban (főleg nitrogénben) szegény, és ezt igyekeznek pótolni az elfogott és megemésztett állatokból. Ezen kívül a rovarfogás védekezésképpen is kialakulhat: ilyenkor a növény ragacsos nedvet választ a védeni kívánt felület alá, amibe a rovarok beleragadnak, de emésztőenzimeket általában nem termelnek, így tápanyagként nem hasznosítják az áldozatokat. Erre a jelenségre (amit prokarnivóriának nevezünk) példa az enyves szegfű (Lychnis viscaria) vagy a szagos golgotavirág (Passiflora foetida).

A tényleges húsevők, akik nem csak elkapják, de meg is emésztik az áldozatukat, változatos technikákat dolgoztak a rovarok (és más állatok) elkapására. Vannak, akik ragacsos anyagokkal vadásznak, mások magukba fullasztják a zsákmányt, vagy éppen szó szerint "elkapják" - ki gyorsabban, ki lassabban.

Heti hangya - teknőshangya


Az egyik kedvenc egzotikus hangyafajom a magyarra teknőshangyának fordítható Cephalotes varians.

http://myrmecos.net/wp-content/uploads/2010/07/Cephalotes_varians.jpgA képen egy kapuőr funkciót betöltő katona látható. Angol nevüket (turtle ant) jellegzetesen ellaposodó fejtetőjükről kapták.A dolgozók feje természetesen nem ilyen formájú, hiszen ez akadályozná őket az ágakba való szabad be- és kijárásban.

Ennek a hangyafajnak a kolóniái faágakban élnek, és fészküket is ide építik. Ezért van szükség a kapuőrökre is: fejükkel eldugaszolják a fészek bejáratait, és csak a saját kolóniához tartozó dolgozókat engedik be, az idegenek pedig kint tartják. Másik érdekessége, hogy - az ebbe a nembe tartozó fajokhoz hasonlóan - ha lesöprik őket egy fáról, akkor siklórepülés-szerű mozgással érnek érnek földet.

Eredetileg a Bahamákon és Kubában fordul elő, azonban ma már Floridába is behurcolták, valószínűleg farönk-szállítmányokkal együtt.

Források:
Antweb
alexanderwild.com

Tavaszi apróságok a Fővárosi Állatkertben

A hatalmas szenzációt keltő elefántbébi, majd a kis indiai oroszlánok után egy aranyos kis vombat érkezett, valamint egy huculcsikó a Parasztudvarban, egy gyűrűfarkú maki és egy szerecsenmaki kölyök is gazdagítja az Állatkert tavaszi állatszaporulatát :)

Forrás:
Fővárosi Állat- és Növénykert honlapja