Könyvajánló - Jared Diamond: A harmadik csimpánz felemelkedése és bukása

Jared Diamond manapság talán a legnépszerűbb író, aki ismeretterjesztő könyvek írásával foglalkozik. Eredetileg élettant tanult, de jártasságot szerzett ornitológiában, antropológiában, geográfiában, evolúcióbiológiában, és nyelvészettel is foglalkozott. Könyvei is igyekeznek minél több tudományterületet összefogni, és a Harmadik csimpánz-ra ez hatványozottan igaz, hiszen az ember származása és szokásai, a könyv fő témája, nem vizsgálható csupán egy-két szempontból.

A Harmadik csimpánz felemelkedése és bukása "korunk teremtéstörténete", ahogy az író nagyon találóan megjegyzi valahol a könyv elején. Azzal nagyjából mindannyian tisztában vagyunk, hogy az élővilágban az állatok közé tartozunk, és az emberszabású majmokkal vagyunk a legközelebbi rokonságban. Az, hogy a gorillához vagy a csimpánzhoz állunk-e közelebb, hosszú ideig vita tárgyát képezte az antropológusok között, mára azonban a molekuláris biológiai módszerek egyértelmű választ adtak: a csimpánz a legközelebbi rokonunk. Mégpedig olyannyira, hogy genetikai anyagunk csupán 1,6%-ban tér el egymástól, ami nagy valószínűséggel csak néhány génnyi eltérést jelent. Szigorúan rendszertani szemszögből nézve ez annyit jelent, hogy a csimpánz és az ember gyakorlatilag ugyanabba a nemzetségbe tartozik...

Manila nemet mond az elefántcsontra

Június 21-én tíz óra harminc perckor a Fülöp-szigetek öt tonna elefántagyart fog megsemmisíteni. Ezzel a Föld első elefántcsont-felhasználó országává válik, mely lemond nemzeti készletéről. Sokak szerint ez a lépés óriási pazarlás, tekintve, hogy az elpusztult állatokat természetesen nem hozza vissza az életbe, öt tonna pedig igen tetemes mennyiség (bár valójában kevesebb, mint a fele az ország tartalékainak, de a többinek rejtélyes módon lába kélt). Én viszont úgy vélem, hogy még ha pazarlás is (ezt mondjuk nem lehet tagadni), attól még hatalmas jelentőségű szimbolikus lépés a kormány részéről.

Minden évben több ezer elefánt esik áldozatul orvvadászoknak, hiszen az elefántcsont iránt egyre nő a kereslet - Kína például most jelentette be, hogy az eddiginél többre tartana igényt.

A National Geographic honlapján olvashattok többet a dologról.

Kis zsiráf a Fővárosi Állatkertben

Május 18-án zsiráfborjú született a Fővárosi Állat- és Növénykertben. A 170 centiméteres "apróság" nemét egyelőre nem tudni, de nemsokára már a látogatók is megnézhetik a kis zsiráfot.

Az állatkertben is lakó Rotschild-zsiráfok veszélyeztetett állatok: természetes élőhelyükön (Uganda, Kenya és Dél-Szudán szavannáin) már csak körülbelül 700, állatkertekben pedig mintegy 450 példány él. Budapesten rendszeresen szaporodnak a zsiráfok: a kis jövevény a huszonnyolcadik zsiráfborjú a fővárosban.

Forrás:
a Fővárosi Állat- és Növénykert honlapja

Rovarfogó növények

Ez a bejegyzés három okból fog most a növényekről szólni:
1. mert eddig még csak egy növényes bejegyzés volt, a nyíregyházi denevérvirágról
2. mert érdekesek
3. nem utolsó sorban azért, mert csütörtökön vizsgázom növényrendszertanból, és van négy rovarfogó növényes tételünk

enyves szegfű

szagos golgotavirág

Először is: miért dönt úgy egy növény, hogy a fotoszintézis mellett húsevésbe kezd? Általában azért, mert a talaj, amin nő, valamilyen tápanyagban (főleg nitrogénben) szegény, és ezt igyekeznek pótolni az elfogott és megemésztett állatokból. Ezen kívül a rovarfogás védekezésképpen is kialakulhat: ilyenkor a növény ragacsos nedvet választ a védeni kívánt felület alá, amibe a rovarok beleragadnak, de emésztőenzimeket általában nem termelnek, így tápanyagként nem hasznosítják az áldozatokat. Erre a jelenségre (amit prokarnivóriának nevezünk) példa az enyves szegfű (Lychnis viscaria) vagy a szagos golgotavirág (Passiflora foetida).

A tényleges húsevők, akik nem csak elkapják, de meg is emésztik az áldozatukat, változatos technikákat dolgoztak a rovarok (és más állatok) elkapására. Vannak, akik ragacsos anyagokkal vadásznak, mások magukba fullasztják a zsákmányt, vagy éppen szó szerint "elkapják" - ki gyorsabban, ki lassabban.

Heti hangya - teknőshangya

Az egyik kedvenc egzotikus hangyafajom a magyarra teknőshangyának fordítható Cephalotes varians.

A képen egy kapuőr funkciót betöltő katona látható. Angol nevüket (turtle ant) jellegzetesen ellaposodó fejtetőjükről kapták.A dolgozók feje természetesen nem ilyen formájú, hiszen ez akadályozná őket az ágakba való szabad be- és kijárásban.

Ennek a hangyafajnak a kolóniái faágakban élnek, és fészküket is ide építik. Ezért van szükség a kapuőrökre is: fejükkel eldugaszolják a fészek bejáratait, és csak a saját kolóniához tartozó dolgozókat engedik be, az idegenek pedig kint tartják. Másik érdekessége, hogy - az ebbe a nembe tartozó fajokhoz hasonlóan - ha lesöprik őket egy fáról, akkor siklórepülés-szerű mozgással érnek érnek földet.

Eredetileg a Bahamákon és Kubában fordul elő, azonban ma már Floridába is behurcolták, valószínűleg farönk-szállítmányokkal együtt.

Források:
Antweb
alexanderwild.com

Tavaszi apróságok a Fővárosi Állatkertben

A hatalmas szenzációt keltő elefántbébi, majd a kis indiai oroszlánok után egy aranyos kis vombat érkezett, valamint egy huculcsikó a Parasztudvarban, egy gyűrűfarkú maki és egy szerecsenmaki kölyök is gazdagítja az Állatkert tavaszi állatszaporulatát :)

Forrás:
Fővárosi Állat- és Növénykert honlapja

Kis orángután Nyíregyházán

Március 15-én igazi szenzációnak számító esemény történt a Nyíregyházi Állatparkban: hazánkban először született borneói orángután! Az állatkertben a kicsivel együtt már 9 él ebből a rendkívül ritka és veszélyeztetett állatból.

A borneói orángután (Pongi pygmaeus) a másik orángután fajjal, szumátrai orángutánnal (Pongo abelii) az ázsiai emberszabásúak kizárólagos képviselői, és a többi emberszabásúhoz hasonlóan nincsenek túl fényes kilátásaik (helyzetük az IUCN Vörös Listáján veszélyeztetettként van megjelölve).

Az orángután (vagy orang-utan) szó malájul erdei embert jelent, ami ezeknek az emberszabásúknak rögtön két fontos tulajdonságára is felhívja a figyelmet: egyrészt az emberszerűségükre (noha az emberszabásúak közül evolúciósan ők állnak a legtávolabb az embertől), másrészt pedig arra, hogy az erdőben élnek (bár ami azt illeti, mielőtt az európaiak betették a lábukat az indonéz szigetvilágba, nem volt sok más választásuk).

Az orángután a legnagyobb testű fán élő állat: a hímek akár másfél méter magasra és 100 kilósra is megnőhetnek, a nőstények körülbelül fele akkorára. Idejének nagy részét a lombok közt tölti, minden este új fészket épít magának ágakból és levelekből.

Mivel az egyik leglassabban szaporodó állat (a nőstények nem szaporodnak 15 éves korukig), a jövője nem túl biztató. Legfenyegetőbb veszély rájuk nézve az esőerdők kivágása: az elmúlt húsz évben élőhelyük 80 %-a tűnt el.


Forrás:
ARKive
Nyíregyházi Állatpark honlapja