Inváziós fajnak nevezzük az olyan állat- és növényfajokat, amelyek eredeti élőhelyükön kívül megtelepedve kiszorítják az ott őshonos állat- vagy növényfajok egy részét, mivel az adott élőhelyen nincsenek parazitáik, ragadozóik, viszont az életkörülmények nagyon is megfelelnek nekik.
Összeszedtem ide a tíz legismertebb özönnövényt.
Kis sörényes hangyász a Szegedi Vadasparkban
| A kis sörényes hangyász anyja hátába vagy faroktövébe kapaszkodva utazik. Fotó: a Szegedi Vadaspark honlapjáról (Endrédi Lajos) |
A Szegedi Vadasparkban 2010 óta él sörényes hangyász, a Német országból hozott Ursula és a a cseh Árész személyében. A hangyászok a Föld legkülönösebb állatai (a Fura állatok emlősös részében már bombabiztos helyük van), a lajhárokkal és a tatukkal egyetemben a vendégízületesek ősi csoportjába tartoznak. Ahogy nevük is elárulja, kifejezetten hangya- és termeszevésre szakosodtak, ez remekül látszik a több, mint fél méteres, kiölthető, ragacsos nyelvből és a mellső lábak hatalmas karmaiból, aminek köszönhetően a legkeményebb termeszfészek sem állhat az útjukba (ugyanakkor a ha védekezésre használják, akkor meglehetősen félelmetes és halálos fegyver). A hangyászokra a "szokásos" veszélyek leselkednek: élőhelyeik elvesztése miatt egyre gyakrabban kóborolnak emberlakta területeken, ahol az autók gyakran elütik őket; húsáért vadásszák, máshol kártevőként irtják őket, megint más helyeken pedig szelidített háziállatként tartják (bár ez még a jobbik eset).
Címkék:
állatkert,
Dél-Amerika,
emlősök,
Szeged
Fura növények I. - trópusi gyümölcsök képválogatás
Sajnos az éppen esedékes zh-k miatt nincs most időm rendes bejegyzést írni, de azért összeszedtem pár képet néhány trópusi gyümölcsről, amiket Nyugaton kevésbé ismernek. Jó szórakozást!
![]() | |
| csillaggyümölcs (Averrhoa carambola), Délkelet-Ázsia |
![]() |
| sárkánygyümölcs vagy pitaja, különböző oszlopkaktuszok termése, Dél- Amerika |
Címkék:
Afrika,
Ázsia,
Dél-Amerika,
fura,
növény
Boldog orrszarvú-napot!
Ma, szeptember 22-én van az orrszarvúak napja. Ennek örömére úgy gondoltam, hogy szentelek egy bejegyzést ezeknek a jól ismert állatoknak. Az ünneplés talán kicsit erős szó lenne, ugyanis az orrszarvúak helyzete nem a legbiztatóbb...
Az orrszarvúak jelenleg két földrészen, Afrikában és Ázsiában élnek, és öt fajuk ismert: a jávai, a szumátrai, a fekete, a fehér és az indiai. Ezeket az állatkertekben is népszerű, nagytestű állatokat valószínűleg senkinek nem kell külön bemutatni általánosságban, vannak azonban érdekességek, amiről kevesen tudnak, és a kétségbeejtő helyzetükről is érdemes szót ejteni.
Címkék:
Afrika,
állat,
Ázsia,
emlősök,
természetvédelem,
veszélyeztetett állatok
Fura állatok IV. - Hüllők
A halak és a kétéltűek után jöjjenek a hüllők a Fura állatok sorozatban! Hogy őszinte legyek, itt egy kicsit meg kell erőltetni a fantáziámat, mert hüllő-téren nem igazán vagyok otthon, de azért sikerült összeszednem pár érdekességet :)
Macskakalauz - az oroszlánokról
A macskaféléket mindenki ismeri (gondolom), és közülük is általában a legnagyobb népszerűségnek az állatok királya, az oroszlán (Panthera leo) örvend. Képe a legtöbb ember képzeletében összekapcsolódik az afrikai szavannákéval, azt azonban kevesen tudják, hogy Ázsiában is élnek oroszlánok, sőt, az itthoni állatkertekben kivétel nélkül ázsiai állatokat láthatunk.
Címkék:
állat,
Ázsia,
emlősök,
macskafélék,
veszélyeztetett állatok
Olinguito - egy új faj Dél-Amerikában
35 éve először új ragadozó fajt fedeztek fel a dél-amerikai Andok hegységben a Smithsonian Intézet kutatói. Illetve, ha egészen pontosak akarunk lenni, magával a fajjal már korábban is találkoztunk - a bizonyítékok szerint a '60-as években állatkertről állatkertre járt egy nőstény példány, amely nem akart egyetlen "fajtársával" sem szaporodni. Ennek az az egyszerű oka volt, hogy a nőstény olinguitót összekeverték egy viszonylag közeli rokon fajjal, az olingóval.
Az olinguito felkutatására indított expedíció a Smithsionan Intézet múzeumából indult el, amikor a kutatást vezető Kristofer Helgen rájött, hogy több tévesen olingóhoz tartozónak azonosított bőr és koponya pihen a fiókokban. Elhatározta, hogy utánajár a dolognak, és csodák csodájára már a kutatás első éjszakáján sikerült találkozniuk az olinguitóval. Az új fajként való leírásra azonban várni kellett, amíg a DNS-vizsgálatok is alátámasztották az elképzeléseket.
Az olinguito felkutatására indított expedíció a Smithsionan Intézet múzeumából indult el, amikor a kutatást vezető Kristofer Helgen rájött, hogy több tévesen olingóhoz tartozónak azonosított bőr és koponya pihen a fiókokban. Elhatározta, hogy utánajár a dolognak, és csodák csodájára már a kutatás első éjszakáján sikerült találkozniuk az olinguitóval. Az új fajként való leírásra azonban várni kellett, amíg a DNS-vizsgálatok is alátámasztották az elképzeléseket.
Címkék:
állat,
Dél-Amerika,
emlősök,
új faj,
veszélyeztetett állatok
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)



