Na, ha már egyszer hangyászkodásra adtam a fejem, álljon itt egy hangyás bejegyzés is, hogy lássátok milyen érdekesek tudnak lenni ezek az apróságok is. És hogy összekössük a kellemeset a hasznossal (vagy a hasznost a hasznossal, ahogy tetszik), mindjárt egy kritikusan veszélyeztetett ('Critically Endengered') fajjal kezdem a hangyás bejegyzések sorát.
Ő pedig nem más, mint a Madagaszkár szigetén élő Drakula-hangya (Adetomyrma venatrix). Ezt a különleges fajt először 1994-ben írták le, de nem kaptak különösebb tudományos figyelmet 2001-ig, míg a teljes kolóniát fel nem fedezték. Azóta azonban nem csak különleges viselkedésük, hanem valószínűleg igen ősi felépítésük miatt is sok figyelmet szenteltek nekik.
Élőhelyük a szigetország fővárosán (Antananarivón) kívül elterülő fennsíki száraz esőerdő talaja. A kolóniák mintegy 10.000 dolgozóból, szárnyas hímekből és több szárnyatlan királynőből áll. Ez utóbbi is különlegesség-számba vehető, mivel a hangyakirálynők általában rendelkeznek szárnyakkal. A dolgozók minden nap friss élelmet visznek - azonban nem a kolónia felnőtt tagjainak, hanem a lárváknak.
Na, és itt következik az érdekes rész: miért is hívják őket Drakula-hangyának? Ugyan a lárváknak rendszeresen szállítanak élelmet, hogy életben maradjanak, ők maguk azonban nem fogyasztanak belőle semmit... ugyanis a saját lárváik hemolimfájával (a rovarok nyílt keringési rendszerében keringő "vére", amely légzési gázok szállítását nem végzi) táplálkoznak! Ezt a táplálékszerzési formát non-destruktív kannibalizmusnak is nevezik, hiszen az "áldozatok" nem pusztulnak el táplálkozás közben. Nem is lenne túl praktikus, hiszen akkor elég hamar kihalna a faj...
Mint annyi más fajt, a Drakula-hangyákat is leginkább élőhelyük elvesztése fenyegeti. Bizonyára más veszélyek is leselkednek rájuk, viszonylag újonnan felfedezett fajként azonban ezeket még nem ismerjük.
Abba mindenesetre érdekes lehet belegondolni, hogy vajon hogyan alakult ki ez a különleges viselkedésforma...
Forrás:
ARKive
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése