Csimpánz-családfakutatás

kelet-afrikai csimpánz
A Veszprémi Állatkert honlapján olvasható hír szerint az EAZA (Európai Állatkertek és Akvárium Szövetsége, European Association of Zoos and Aquaria) széleskörű genetikai vizsgálatokba kezdett, aminek eredményei alapján az állatkertekben tartott csimpánzok pontos alfaji besorolását, illetve családfáját szeretnék felállítani. A genetikai felmérésben a Veszprémi Állatkert hét csimpánza is részt vesz.

És akkor egy rövid kis összefoglaló a csimpánzokról:


A csimpánz szó az emberszabásúak egyik rendjét jelöli, amelybe két faj tartozik (mellesleg az ember két legközelebbi rokona): a közönséges csimpánz (Pan troglodytes) és a bonobó vagy törpecsimpánz (Pan paniscus).


kelet-nigériai csimpánz
A közönséges csimpánzot négy alfajba sorolják:
kelet-nigériai csimpánz (Pan troglodytes vellerosus)
nyugat-afrikai csimpánz (Pan troglodytes verus)
kelet-afrikai csimpánz (Pan troglodytes schweinnfurtii)
közép-afrikai csimpánz (Pan troglodytes troglodytes)

A csimpánzok csak Afrikában elterjedtek, eredeti élőhelyükről, az Egyenlítő-menti erdőkből már nagyrészt eltűntek (félreértések elkerülése végett: az erdők maguk is eléggé eltűntek), így ma már visszaszorultak a másodlagos- illetve mocsárerdőkbe is. Eredeti helyükre való visszatelepítésben is születtek sikerek: a tanzániai Gombéban sikerült eredeti élőhelyüknek viszonylag nagy területen való visszaállítása. Erről bővebben a JGI honlapján olvashattok (angolul).

nyugat-afrikai csimpánz
A csimpánzok mindenevő állatok - bár táplálékuk nagy részét növényi részek (levelek, gyümölcsök) teszik ki, ezen kívül rovarokat, férgeket, kisebb emlősöket is fogyasztanak. Sőt, gyakran szoktak vadászni is.

A csimpánzok kisebb-nagyobb csoportokban élnek együtt, egy-egy csoport létszáma a hatvanat is elérheti. Mint minden emberszabásúnál, itt is szigorú rangsor alakul ki az együtt élő egyedek között, együttműködési készségük az agresszivitás miatt nem túl jó.

A csapatok szigorúan meghatározott területen élnek, amit betolakodó csimpánzoktól igen agresszívan védenek (a hímek gyakran őrjáratoznak a territórium szélén, ami gyakran a szomszédos őrjáratok összecsapásához vezet). A csapatokon belül a hímek dominálnak, valamennyi nőstény és kölyök alájuk van rendelve, de a nőstények közt is kialakul egy dominancia-sorrend.

közép-afrikai csimpánz

A csimpánzok minden este (vagy akár naponta többször is) alvófészket készítenek, azonban ritkán töltenek el egy fészekben két egymás utáni éjszakát.


Akiket érdekelnek a csimpánzok, Jane Goodall könyveiben sokat olvashat róluk (magyarul a legismertebb csimpánz-témájú könyve Az ember árnyékában), illetve tudom még ajánlani Jared Diamondtól A harmadik csimpánz felemelkedése és bukását.


Nincsenek megjegyzések: